Hát persze hogy most rossz a blogol, mikor épp nagy írás vágy tört rám. Így 00:53-kor. Ilyenkor kavarognak a gondolatok..a szemem már kezdi bemondani az unalmast, fáradtság/álmosság holtpontján túl vagyok, aludni nem lennék képes, unalmamban már más blogokat olvasgatok. Igen, ilyenkor jönnek a gondolatok. Túl sok, egy időben. Rendszerezni nem nagyon van erőm. Szóval csak jön, ki kell írnom magamból hátha tényleg valami okos dolog jön ki belőle. (belőlem? Há!) Ez is érdekes és kissé aggaszt…ez hogy gondolok valamit, rá egy másodpercre már az ellenkezőjét gondolom. Általában ha magamról születik a fejemben egy szösszenet. Hogyan lehetnék biztos és határozott az életben ha még magammal sem vagyok az? ( a dőlt betű, Ő a másik Én)
Különben ez a blog írás..ez is valami beteges dolog. Azt hiszi az ember ó hát ez magamnak van,(ha tényleg magának lenne akkor fogna egy füzetet és írna, persze magyarázható azzal is hogy nem szeret írni) Ez magamutogatás gyenge megnyilvánulása vagy valami figyelem felhívás, igen tudatni mással, hogy hé én ezt gondolom! (node mégis kit érdekel?)
Olvasni pedig nem szeretem más blogját, olyan mintha „kukkolás” lenne, azét sem akit ismerek mert rájövök, nem is ismerem ha tényleg ezeket gondolja amit ír. Hű már 1:25 van.
Lassan születik ez az írás, mondom a rendszerezés nehéz. Tisztára úgy érzem magam mint egy sokat megélt 40 éves.
Valami hiányzik…
Hü de fúj a szél, ugatnak a kutyák, puffant valami, ki kéne nézni, áh biztos csak egy autó rohant neki valaminek..mi érdekes van benne. Láttam már jó párat az utcánkban. Hoppá mégsem, a kedves sötétbőrű szomszéd bodegáját viszi a szél, hogy rohadna ki a bele.
Azt hiszem ez hosszú, nagyon hosszú bejegyzés lesz. Természetesen értelmet nélkülözve. „Jaj de hát úgyis csak magamnak van”
Babits szindrómám van.
A lirikus epilógja
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Nem kifejezetten szeretem Babitsot.. de ebben magamra ismertem.
2007 november 29. csütörtök 10 óra
Nyíltnap
DE-EFK
Nyíregyháza Sóstói út 2-4 C épület Zilahi terem
Tényleges életem szájbab*szott kapuja amit úgysem fogok elérni. Benézek, álmodozom. Szép is ez az élet!
De legalább a Vásárhelyitől megszabadulok. 4 éve vágyom erre.
1:49
Mtv-n Új Tarja megy, hátő.
Megyek aludni. Nem, olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése